Hány óra van... a szakmai beszélgetésen (5.) – avagy diskurálunk, jó, jó, de miért?

Beszélgetés „az ágyas” és „a holdas” előadásról

A hétfői szakmai megbeszélésen a magyar szerkesztőbrigád egyik tagja sem jelent meg. (Konkrétan én.) De iszonyatos állapotok uralkodnak éjszakánként az irodában és alvás nélkül az élet bírhatatlan. Tudjuk, hogy ez messze áll a profizmustól, és hogy megengedhetetlen. (Mentségünkre legyen megjegyezve, hogy már agyonírtuk magunkat horvát barátainkról...)
Szerencsére román kollégáink teljesítettek, így áthidaló megoldásként lelopkodjuk, az ő észrevételeiket. Megértésüket köszönjük, többet ilyet nem csinálunk. Eskü.
Ez itt a meg nem írt szöveg és a gyász helye:













Process in progress

Az elmúlt három napban megszoktuk a két rendező, Boris Bakal és Katarina Pejovic jelenlétét előadásaikon. Barátságosak és szívesen osztják meg munkájukat a közönséggel, így a délelőtti találkozó is családiasan, mondhatni lazán zajlott. Mint mikor régi barátok találkoznak, a horvát rendezők egy rövid filmet vetítettek, a Vitič Dances-t, hogy megismertessék a beszélgetésen jelenlevőket azokkal a művészeti projektekkel és színházi kutatásokkal, amelyekkel a Shadow Casters foglalkozik. Figyelembe véve a látványos produkciókat, mint „hosszú távú projekteket”, a horvát művészek szándéka a színház beépítése (újra) a közösség életébe, amelynek iránya „nagyon hagyományos, mi nem fedezünk fel új dolgokat”, mondta Boris Bakal.

A beszélgetésen jelenlévők kíváncsiságának középpontjában természetesen a Process_City trilógia előadásai álltak, amelyeket Katarina Pejovic „maximális kockázatú daraboknak” nevezett, hiszen a drámai szál bennük folytonos átalakulásnak van kitéve. A trilógia nem késztermék, hanem egy „folyamatban lévő alkotás” (work in progress). A Vacation from History esetében a rendezőnő új forgatókönyvet ír minden előadásnak. A második rész, az Ex-position, amit már öt éve játszanak, tíz darab személyes történetből áll össze, néhány közülük időközben lett hozzáadva (a 67-es számmal jelölt történet például kifejezetten a kolozsvári turnéra készült).
wohlEugen

A trilógia első két részét elszalasztottam. A Josef K.-s kevésbé volt személyes, így az élmény is más volt, mint amit a korábbi előadásokról hallottam. Az alkotók azt mondták, hogy a három előadás szándékosan különbözik egymástól, és ennek az utolsónak a sajátossága, hogy a kivetített videók segítségével akart személyes kapcsolatot kialakítani a nézővel.
Kiindulópontnak azért választották Joseph K. történetét, mert ő önmagát nyomja el, és ez egy olyan állapot, ami korunk társadalmára egyetemesen jellemző.
Mindhárom kolozsvári előadáshoz helyszíni kutatásokat végeztek, hogy történelmi és kulturális vonatkozásaiban mindegyik közvetlen kapcsolatot létesíthessen a nézőkkel, mert minden egyes résztvevő élménye egy-egy újabb „tégla” a különleges trilógia felépítésében. 

orosRafael

A Másik világ avagy a hold államai és birodalmai

Az A másik világ avagy a hold államai és birodalmai előadás rendezőjével, Benjamin Lazarral való találkozás is a családiasság jegyében zajlott. A román származású francia színész – nagyapja Kolozsvár környékéről származik, 1928-ban vándorolt ki Franciaországba – a barokk művészettel kapcsolatos kutatásairól beszélt, különös tekintettel ennek a kornak a színházára, zenéjére és irodalmára. Eugène Green tanítványaként, aki először térképezte fel a tizenhetedik század színjátszásának feltáratlan területét, a fiatal rendező is lelkes elemzője a színészi játék modalitásának és figyelmes olvasója a korszak irodalmának. Előadásai is kidolgozott és egyben szenvedélyes kutatómunka eredményei: „azok a szövegek érdekelnek, amelyekkel különleges kapcsolatot tudok létesíteni, azok a szerzők, akiknek az írásai mögött egy élet tapasztalata áll”.

wohlEugen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése