A közönség megvendégelése
Nem lehet szebb lezárása a fesztiválnak, mint egy közös vacsorába torkolló előadás, a fesztiválközönség megvendégelése. Ezt gondolja az ember akkor is, ha számszerűen nincs mindenki jelen (részvétem dolgozó kollégáimnak...), és a közönség soraiban bizonyára akadnak alkalmi nézők is. Ezen a héten ez volt a legjobb vacsorám (nagyvonalúan: főtt étel), amit a rohanásban sikerült magamhoz vennem, ezért külön köszönet az anyáknak. Akik arra is gondolnak, hogy nem csak szellemi táplálékkal él az ember. Az előadás szép metaforája volt az anyai gondoskodásnak. Hiszen az előadók nem csak beszélnek a női lét különböző aspektusairól, de eközben – szinte észrevétlenül, természetesen, ahogy nap mint nap az életben is teszik – performálnak valamit, ami mélyen és erősen kapcsolódik a nőiséghez: ételt készítenek.
A Bánffy palota udvarán felállított sátor voltaképpen egy nagy konyha-installáció: elöl egy zöldségekkel és gyümölcsökkel megrakott konyhapult (a tűzhelyen gőzölgő edények, mögötte olívaolajos dobozokkal, fűszerekkel, konyhai eszközökkel megrakott polc), hátul egy ipari méretű mosogató látható. A kettő között asztalok és padok. Mindenhol az ételre utaló jelekkel találkozunk, a padlót ételcsomagolás borítja, a pult melletti, üres konzervdobozokból emelt fal viccesen utal a konyha óvóhely-jellegére, a falon pedig az anyák humorérzékének jeleként nagy poszter figyelmeztet a túlzott alkoholfogyasztás káros hatásaira.
A tér a megérkezés első pillanatától fogva befogadó, otthonos. Vidám zene szól, a nyolc különböző nemzetiségű, Hollandiában élő nő mosolyogva sürög-forog a konyhapult körül. Az asztaloknál forró mentatea és harapnivaló fogad, a nézők fecserésznek, asztaltársaságokká rendeződnek. Mindez előhívja bennünk a különféle baráti/családi vacsorapartik és ünnepi lakomák emlékeit, fesztelen hangulatait. Színházi helyzetben vagyunk, a fesztelenségnek így más jellege van, mégis, olyan védettségben érzi magát a néző, amilyent a színházban nem sokszor tapasztal.
A konyhapult elé kilépő nők először ételekről, a főzésről beszélnek, bemutatnak egy-egy kedvenc gyümölcsöt. Megtudjuk, hogy a gránátalmát és a mangót finoman összenyomogatva saját héjában préselhetjük gyümölcslévé, hogy az érett görögdinnyét kopogtatással lehet kiválasztani, viszont a hangfelismerés megfelelő tapasztalatot kíván; hogy a szegfűszeg érzéstelenít, ha fáj a fogunk, és a lehelleten is javít. Mindennek nincs újdonságértéke. Mint ahogy azok az élmények, történetek sem lépnek sokkal túl a nőiség köznapi felfogásán, szólamain, amiket az első/utolsó menstruációs élményükről, a pubertáskori testi változásról, a terhességről, a szülésről, a családról, a gyerekekről és a halálhoz való viszonyukról mesélnek. Mégis fontosak ezek a történetek, megnyilatkozások. Nem csak a személy(iség)ek hitelesítő erején keresztül hatnak – az előadók saját lényükkel/életükkel állnak ki elénk. Hanem mert a nők közti olyan viszonyulásról szólnak a történeteik, amiben az előadók maguk is léteznek a megnyilvánulás terében: az empátiáról, a szolidaritásról, az egymást segítésről.
Nem lehet szebb lezárása a fesztiválnak, mint egy közös vacsorába torkolló előadás, a fesztiválközönség megvendégelése. Ezt gondolja az ember akkor is, ha számszerűen nincs mindenki jelen (részvétem dolgozó kollégáimnak...), és a közönség soraiban bizonyára akadnak alkalmi nézők is. Ezen a héten ez volt a legjobb vacsorám (nagyvonalúan: főtt étel), amit a rohanásban sikerült magamhoz vennem, ezért külön köszönet az anyáknak. Akik arra is gondolnak, hogy nem csak szellemi táplálékkal él az ember. Az előadás szép metaforája volt az anyai gondoskodásnak. Hiszen az előadók nem csak beszélnek a női lét különböző aspektusairól, de eközben – szinte észrevétlenül, természetesen, ahogy nap mint nap az életben is teszik – performálnak valamit, ami mélyen és erősen kapcsolódik a nőiséghez: ételt készítenek.
A Bánffy palota udvarán felállított sátor voltaképpen egy nagy konyha-installáció: elöl egy zöldségekkel és gyümölcsökkel megrakott konyhapult (a tűzhelyen gőzölgő edények, mögötte olívaolajos dobozokkal, fűszerekkel, konyhai eszközökkel megrakott polc), hátul egy ipari méretű mosogató látható. A kettő között asztalok és padok. Mindenhol az ételre utaló jelekkel találkozunk, a padlót ételcsomagolás borítja, a pult melletti, üres konzervdobozokból emelt fal viccesen utal a konyha óvóhely-jellegére, a falon pedig az anyák humorérzékének jeleként nagy poszter figyelmeztet a túlzott alkoholfogyasztás káros hatásaira.
A tér a megérkezés első pillanatától fogva befogadó, otthonos. Vidám zene szól, a nyolc különböző nemzetiségű, Hollandiában élő nő mosolyogva sürög-forog a konyhapult körül. Az asztaloknál forró mentatea és harapnivaló fogad, a nézők fecserésznek, asztaltársaságokká rendeződnek. Mindez előhívja bennünk a különféle baráti/családi vacsorapartik és ünnepi lakomák emlékeit, fesztelen hangulatait. Színházi helyzetben vagyunk, a fesztelenségnek így más jellege van, mégis, olyan védettségben érzi magát a néző, amilyent a színházban nem sokszor tapasztal.
A konyhapult elé kilépő nők először ételekről, a főzésről beszélnek, bemutatnak egy-egy kedvenc gyümölcsöt. Megtudjuk, hogy a gránátalmát és a mangót finoman összenyomogatva saját héjában préselhetjük gyümölcslévé, hogy az érett görögdinnyét kopogtatással lehet kiválasztani, viszont a hangfelismerés megfelelő tapasztalatot kíván; hogy a szegfűszeg érzéstelenít, ha fáj a fogunk, és a lehelleten is javít. Mindennek nincs újdonságértéke. Mint ahogy azok az élmények, történetek sem lépnek sokkal túl a nőiség köznapi felfogásán, szólamain, amiket az első/utolsó menstruációs élményükről, a pubertáskori testi változásról, a terhességről, a szülésről, a családról, a gyerekekről és a halálhoz való viszonyukról mesélnek. Mégis fontosak ezek a történetek, megnyilatkozások. Nem csak a személy(iség)ek hitelesítő erején keresztül hatnak – az előadók saját lényükkel/életükkel állnak ki elénk. Hanem mert a nők közti olyan viszonyulásról szólnak a történeteik, amiben az előadók maguk is léteznek a megnyilvánulás terében: az empátiáról, a szolidaritásról, az egymást segítésről.
vargaAnikó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése