Miért a színház –
Szabó István, OSZMI, igazgató-helyettes
Mert a színház játék. Ahol a színész játszik, a néző pedig benne van a játékban. Komolyan veszi, elhiszi, sőt átéli, amit lát. A közönség gyermeki lélekkel fordul a játszók felé. Védtelen. A színész felelőssége, hogy ne éljen vissza ezzel. A kritikus dolga, hogy felhívja a figyelmet a visszaélésekre.
Féltem a színházat, a játékot a gépies megoldásoktól. Az egykaptafás rutintól éppúgy, mint a színpadi masinériák túltengésétől, vagy a marketing-hazugságoktól.
És az esetek többségében erőltetettnek, kontraproduktívnak érzem az igyekezetet, hogy az előadásba még sokkal jobban bevonják a nézőket. A közös játék öröméhez ennél sokkal kevesebb is elég.
Visky András, író, dramaturg:
A színházban közel kerülhetünk ahhoz, ami emberi, ami személyes. És ezt sokféleképpen tehetjük. A kultúra más területei már nemigen alkalmasak erre.
A színházban nagy téteket látok, nagyon nagy tétek vannak benne. Ez nem jelenti azt, hogy sikerül minden esetben ezek szerint cselekednünk...
Pálffy Tibor, színész:
Milyen színházat szeretek? Azt, ami nem természetes, hanem természetszerű. Ami igaz is, de költői is. Ami idézőjelbe van téve.
Patrice Pavis, színházelmélet-író:
Why theatre? Because I can watch people without asking them for permission.
Darvay Nagy Adrienne, színháztörténész:
Amióta az eszemet tudom, vonzódom a színekhez. Szeretek mindent, ami színes. S mivel – Istennek hála! – eleink házakat emeltek a Színnek, természetszerűleg imádom a Színházat. Szín-esz-tézia... Itt a szín elválaszthatatlan az észtől. Nem lehet nem szeretni a színészt, meg a színháziakat. Ők a családom, a barátaim, történelem, jelen, s remélem, jövő is. Találkozás, utazás, magamba-szállás, a mindennapok ünnepe. Ünnepi hétköznapok. Mindenkori JÁTÉK. Szenvedély, szerelem, sokszor harag (régebben Harag). Soha többé. S persze, mindig. Nagyon. Már nem tudnék élni nélküle. Sőt, talán meghalni sem...
Szabó István, OSZMI, igazgató-helyettes
Mert a színház játék. Ahol a színész játszik, a néző pedig benne van a játékban. Komolyan veszi, elhiszi, sőt átéli, amit lát. A közönség gyermeki lélekkel fordul a játszók felé. Védtelen. A színész felelőssége, hogy ne éljen vissza ezzel. A kritikus dolga, hogy felhívja a figyelmet a visszaélésekre.
Féltem a színházat, a játékot a gépies megoldásoktól. Az egykaptafás rutintól éppúgy, mint a színpadi masinériák túltengésétől, vagy a marketing-hazugságoktól.
És az esetek többségében erőltetettnek, kontraproduktívnak érzem az igyekezetet, hogy az előadásba még sokkal jobban bevonják a nézőket. A közös játék öröméhez ennél sokkal kevesebb is elég.
Visky András, író, dramaturg:
A színházban közel kerülhetünk ahhoz, ami emberi, ami személyes. És ezt sokféleképpen tehetjük. A kultúra más területei már nemigen alkalmasak erre.
A színházban nagy téteket látok, nagyon nagy tétek vannak benne. Ez nem jelenti azt, hogy sikerül minden esetben ezek szerint cselekednünk...
Pálffy Tibor, színész:
Milyen színházat szeretek? Azt, ami nem természetes, hanem természetszerű. Ami igaz is, de költői is. Ami idézőjelbe van téve.
Patrice Pavis, színházelmélet-író:
Why theatre? Because I can watch people without asking them for permission.
Darvay Nagy Adrienne, színháztörténész:
Amióta az eszemet tudom, vonzódom a színekhez. Szeretek mindent, ami színes. S mivel – Istennek hála! – eleink házakat emeltek a Színnek, természetszerűleg imádom a Színházat. Szín-esz-tézia... Itt a szín elválaszthatatlan az észtől. Nem lehet nem szeretni a színészt, meg a színháziakat. Ők a családom, a barátaim, történelem, jelen, s remélem, jövő is. Találkozás, utazás, magamba-szállás, a mindennapok ünnepe. Ünnepi hétköznapok. Mindenkori JÁTÉK. Szenvedély, szerelem, sokszor harag (régebben Harag). Soha többé. S persze, mindig. Nagyon. Már nem tudnék élni nélküle. Sőt, talán meghalni sem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése