Húsz év testközelből (jelképesen)
Kinek nem motoszkált a fejében egy-egy előadást látva, hogy milyen jó is lenne közelebbről megvizsgálni a kellékeket, megérinteni őket, netán egy apró darabot hazavinni belőlük. Az Interferenciák Fesztivállal azonos címen a színház emeleti előterében megnyitott kiállítás a kultikus hajlamúak ínyét is alaposan csiklandozza. A Kolozsvári Állami Magyar Színház elmúlt húsz évének terméséből Darvay Nagy Adrienne színháztörténész által válogatott fotókiállítás sokunknak kellemes meglepetéseket okozott.
Azt hittük, hogy szépen bekeretezett, vagy nyomtatott és tűvel snasszul vászonra felszurkált képeket fogunk látni, olyanokat, amiket már amúgy is láttunk korábban. Ezzel szemben ragasztgatás, tűzdelés sehol, pannó-nagyságú fekete anyagra jó minőségben nyomtatott előadásfotók pedig mindenütt. Legalább ilyen jó érzés volt díszlet-elemeket és jelmezeket látni. Kicsit végre megmutatja magát közelről a bak, alatta lencséből a felirat: Woyzeck; elemezgetni lehet A kopasz énekesnő babáin az arckifejezéseket; aztán a Pantagruel sógornőjében látott kenyér ott áll Gianni Schicchi asztalán; a Visszaszületés üvegkalitkájában Ványa bácsi-snittek villóznak... Ez így már emberközeli, és sejteti, vajon miért is ez a kiállítás címe. Fizikailag interferálódunk az előadásokkal, és interferálódnak egymással maguk is.
De mit is kezdünk a képekkel? Egy részüket eddig is láthattuk, ahogy az előadásokat is. Gondolhatnánk, hogy kevésbé izgalmasak, mint a háromdimenziós verzió. Aztán (gyakorlat teszi a nézőt) feltűnik a különbség kép és kép között. A színes színházi fotók hatásosabbak, élőbbek, mint a fekete-fehérek – a művész-fotók esetében ez általában fordítva van. Persze, ahogy előadás és előadás között, úgy fotó és fotó között is minőségi különbségek vannak.
Nézőként is máshogy nézünk minden képet. A látott előadásokét emlékezve: eszünkbe jut a következő jelenet, egy szag, egy színészi alakítás. Azokat pedig, amelyeket nem ismerünk, formailag figyeljük, hozzájuk képzelünk egy (színpadi) világot. Objektívebben látjuk ezeket: képként. És annyi gyönyörű van köztük! Legtöbbször különben nem is világos, ki alkotja a képet: a rendező, a díszlettervező vagy a fotós; esetleg mindhárom? (Sajnos a fotósok nevét nem tüntették fel a kiállításon.)
Tompa Gábor színházigazgató a kiállítás és a fesztivál megnyitóján arra bátorított bennünket, nézőket, hogy kerüljünk közvetlen kapcsolatba a kiállítási tárgyakkal: ugorjunk bakot, üljünk bele a székekbe, törjünk a kenyérből. Mindent szabad, persze csak jelképesen! Jelképesen kerülünk bele a színházi térbe, jelképesen interferálódunk egy titokzatos világgal. De ha már idáig jutottunk, milyen jó is (lenne?) a kenyeret megkopogtatni és a lencsét arrébb tologatni pár centivel...
hausmannCecília
Fotók: Biró István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése