Miért a színház –
Karácsonyi Zsolt, költő, színikritikus:
A színházról beszélni annyi, mint a Gépezetről beszélni. Ezért történhetett meg néhány évszázaddal ezelőtt, hogy a különböző gépezetekről szóló könyvek borítóján a Theatrum machinarum cím díszeleghetett. A gépek közé néha egy-egy emberalakot is berajzoltak a szerzők. Ezek az emberalakok hihetetlen mértékben hasonlítanak korunk színészeire. De a színész mégsem gép, a színház sem gépezet csupán. Elég ha csak rágondolunk a Színházra, Ő azonnal mozgásba lendül.
Baló Levente, újságíró:
Páratlan varázsa van annak, hogy az előadó fizikailag jelen van, és hogy a színház itt történik, a jelen időben. De hogy a színház történjen, ahhoz nekem is jelen kell lennem, közte és köztem történik a színház.
Ez a feszültségteljes összevillanás tele van játékkal, komolyan vett játékkal. Ha egy szék van a színpadon, könnyedén megértem, hogy az egy trón, vagy ha a színész valami színes löttyöt iszik, nyomban megértem, hogy mérget ivott, noha tudom, hogy nem az.
Bennem is, aki a nézőtéren ülök, megvan az a vágy, hogy átváltozzam, más legyek, belebújhassak mások bőrébe. (Én te akarok lenni, akár egy pillanatra is, valahogy így mondja Nádas Péter.) Ebből valamit megkóstolhatok a színházban.
Gergely Zsuzsa, rádiós:
Amikor általános iskolás koromban azon gondolkodtam, miért szeretek annyira olvasni, kölyökkori agyammal megfogalmazódott bennem az, hogy van egy véges életem, abban megélhetek bizonyos dolgokat, nem túl sokat, nem túl sokféleképpen. Az olvasás révén más emberek életének is részese lehetek, más világokba is átköltözhetek, mint ami nekem adatott. A színház, amivel később ismerkedtem meg, ugyanezt jelenti számomra. Önmagamat másképpen fogalmazom meg a színháznak köszönhetően. Arra is rájöttem, és ez borzasztóan szomorú a színházba-járásban, hogy ettől az én életem ugyanolyan véges marad, és én ugyanolyan picike maradok benne, de ahogyan a végességhez vagy önmagam jelentőségéhez viszonyulok, azt a színháznak is köszönhetem.
Váradi Nagy Pál, rádiós:
Önmagamat kereső, amolyan villoni, „csak azt nem tudom, ki vagyok”-embernek tartom magam. Színházba is azért járok, hogy egy darabkát felfedezzek abból a titokból, ami talán mások számára sokkal nyilvánvalóbb, és amit a nyelvészek ÉNnek neveznek. Nekem az a jó előadás, amelyik különben elérhetetlen helyzetekbe, például nagybetűs drámába repít, és ott is úgymond kipróbálhatom magam. Mert hétköznapokból van elég.
Bóta Gábor, színikritikus:
Kölyökkoromban másfél utcányira laktunk a bábszínháztól (megjegyzem csendben, most is ott lakom). Szabad bejárásom volt, sokszor végignéztem a repertoárt, aztán így maradtam. Ez egy nagy szerelem, egy szenvedély, egy őrület, amiből ideje lenne kigyógyulni.
Bakk Miklós, politológus:
A színház párhuzamba állítja az életet önmagával. Kiléptet mindennapjainkból úgy, hogy közben saját, tágasabbá vált – vagy tágasabbnak érzett – életünkbe lépünk vissza.
Bogáti Ákos, zenész:
Arra kell a színház, hogy a sok kavargó szürkéből valami furcsa színes legyen. Kell egy ház, ahova időnként eljövök, hogy megnézzem, mások hogyan játszanak a színekkel, és aztán minden kitisztul és fehér lesz. Boldog Karácsonyt mindenkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése