Miért a színház –
Albu István, rendező:
Hát, nem tudom... Én még hiszek abban, hogy tartalmaz valamit, ami nem csak nekem kell, hanem másoknak is szükséges. Van a színháznak egy közös nevezője, amit ha megtalálunk, nagyon szép dolgok tudnak létrejönni.
A színház olyan, mint egy nagy dinnye. Kicsit elbíbelődsz vele, amíg kinyílik, de akkor kapod meg a lédús bensőt. Aztán ott vannak a magok. Azokat ki kell köpni. Amelyikben sok van, az nem jó. Amelyikben kevesebb, az jobban ízlik. Amelyikben nincs egyetlen mag sem, az gyanús.
Karcagi Klára, diák:
Nem járok sűrűn színházba, de itt olyan élményeim vannak, mint sehol máshol. Ilyen volt Schilling előadása, A csillagász álma, amit a Művészetek Völgyében láttam. Minden ízében megmozgatta a nézőt, vetítettek, bevonták a közönséget, fantasztikus volt. Azt, hogy testileg is ennyire benne lehet lenni valamiben, ami másnak a gondolata, a színháznál jobban semmi nem adja vissza.
Izgalmas folyamat, ahogyan a játéktér világa leképeződik a fotográfia terében, ahol aztán új képi „történetekben” él tovább. Szakmai ártalom, hogy a fotós az elkészíthető képek függvényében méricskél nagyjából mindent, ezt nehéz kikapcsolni. Mégis, színházi élményeimnek nem a fotóim a mércéjük, a legszebbek eddig a fényképezhetetlenek voltak.
Farkas Lóránd, színész:
Azért a színház, mert szeretek játszani. Színpadon másképp lehet megnyilvánulni, mint az életben, sok dolgot ki lehet próbálni. A színpad szabadságot ad a nézőnek és a színésznek is.
Akkor érzem jól magam nézőként, ha meg tudok feledkezni arról, hány óra van, mikor, miért, kivel jöttem ide. Színészként és nézőként is az a jó, ha teljesen el tudok merülni egy előadásban. Nehéz megmondani, hogy mi váltja ki ezt az élményt. Hangulattól is függ, hogy aznap mire van szükségem.
Pál Attila, fesztivál-koordinátor:
Nem alkotó, hanem kivitelező vagyok. Az én helyzetemben az a jó a színházban, hogy amit megálmodnak a művészek, azt megpróbálom megvalósítani. Öröm, ha sikerül.
Tompa Gábornak volt egy jó megfogalmazása, hogy a színház az a szükséges dolog, ami ha nem volna, nem is tudnánk, hogy mi ez a világ. Ez engem megfogott, rám is érvényes, mert annyira megfertőzi az embereket a színház, hogy teljesen magukévá teszik az alkotó gondolatait.
Másik nagyokos gondolata meg Nemes Leventének volt, hogy mindenki, aki a színházban dolgozik, színész akart lenni, csak nem fért hozzá a színpadhoz. Ez rám is igaz kicsit. Én még Gyergyóban a Figuránál, Bocsárdi Lacinál kezdtem, akár még színész is lehettem volna. De egyáltalán nem bánom, hogy nem így lett, mert ezek a dolgok nem véletlenül történnek. Amikor Bocsárdi visszahívott a színházhoz gazdasági és produkciós igazgatónak, akkor találtam meg a helyem a színházban. Addig csak kerestem.
Igen, tanultam annyit a többiektől, hogy egy kicsit színházelméleti szemmel is nézem. De nagyon szubjektív vagyok. Ha ismerem az alkotókat, a munkamódszerüket, a civil életüket, akkor bármit csinálnak, seggre esek tőle. Igazából a szubjektivitás mozgat.
Gosztola Judit, diák:
A színház nekem elszakadás és kapocs egyben. Az előadás idejére el- és kiszakadok a valóságból, és egyre közelebb kerülök valami igazán fontoshoz. A lényeghez.
Köllő Katalin, színikritikus:
Mert néha igaz. Fájdalmasan, gyönyörűségesen igaz.
Mert néha hamis, túlságosan is hamis.
Mert gyönyörködtet. Hogy lehet ilyen jól csinálni?
Mert felháborít. Hogy lehet ilyen pocsékul csinálni?
Mert meggyötör. Napokig, hetekig magamban hordozom egy-egy töredékét.
Mert istenáldotta tehetségeket látok.
Mert magukat tehetségesnek gondoló mesterembereket látok.
Mert magasba röpít.
Mert bedöngöl a földbe.
Mert élet.
Mert halál.
Mert SZÍN-HÁZ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése