Jóformán itt lakunk
Kerezsy Imola, ügyelő: Egy ügyelőnek ilyenkor az a munkája, hogy a vendégek igényeit megtudja, és megoldásokat találjon. Mikor megérkeznek, lepakolják a teherautóikról a díszleteket, akkor én ott vagyok és elmondják, hogy kell nekik nem-tudom-én hány emelvény, ide segítség, oda segítség, hogy a díszletüket fölállítsák. Koordonálni kell igazából, hogy a mi embereink, akik segítenek és az ő embereik össze tudjanak dolgozni. Amire nekik szükségük van, természetesen mindig mindent maradáktalanul megkapnak, erre nem volt panasz. Eddig.
A fordítások felügyelete is az ügyelő dolga, angol, román, magyar fordítások vannak általában. Meg kell szervezni, hogy találkozzon a fordító a szöveggel, lásson legalább egy próbát, tudja, mi a menetrendje az előadásnak, hogy rendesen tudja lefordítani, ne legyen ebből sem fennakadás vagy kellemetlenség a nézőknek. Amit még fontosnak tartok, hogy a kolozsvári díszítők részéről teljesen rendben van minden, húsz órákat, tizennyolc, tizenhat órákat dolgoznak lelkesen, segítőkészek, és biztos, hogy ha akadt is probléma, az nem a technikán múlott.
Különben nehéz... Nem vagyok jó angolos, így nagyon nehéz kommunikálni a külföldiekkel. Emellett borzasztó lassan dolgoznak, a kolozsvári díszítőkhöz és technikusokhoz képest mindenképp. Rengeteg idő elmegy banális dolgokra, amit ők nem tudnak megcsinálni két óra alatt, és tizenkét órát dolgoznak rajta. Nehéz velük dolgozni azért is, mert nem tudják összeszedni magukat, legtöbbjük nem tartotta magát a programhoz, ez a legrosszabb... Nagyon sok ember áll és vár arra, hogy mikor történik valami. Ettől kicsit fárasztó. Azt hiszem, ez a sátras dolog a legjobb, ami történt, mert ez érdekesebb [a ma esti Mothers c. előadás].
Molnár Andrea, Pap Katalin, büfések: Jó volt belecsöppeni a fesztiválba, mert nagyon sok érdekes embert ismertünk meg, sok híres személyiséget. A mi szemszögünkből főleg azért volt nehéz, mert mindenkivel kedves kellett lenni, mindenkit ki kellett szolgálni, de élveztük. Ahhoz képest, hogy újak vagyunk, s hogy már jóformán itt lakunk a színházban, nagyon jó volt. Egyikünk napi tizennégy órát van bent, a másik hatot-hetet, s ez minden második nap cserélődik. De eleinte mind a ketten itt voltunk tizennégy órát pár napig. Tehát tényleg itt laktunk.
Terschánszky Éva, öltöztető: Női öltöztetőként fáradságos ez a fesztivál, elsősorban azért, mert a nézőket nem csak egy helyen fogadjuk, előadások nem csak egy helyen zajlanak, hanem egyszerre mind a Tranzit házban, mind a nagyszínpadon, mind a stúdióban. Ez igénybe veszi az időnket, huszonnégy órából mondhatni tizenkét órát bent vagyunk, ami azt jelenti, hogy nagyon oda kell figyeljünk a ruhákra, hogy minden egyes előadásban pontosan meglegyen a legkisebb darabtól egészen a bonyolult kosztümökig minden, pontos órára. Ez pedig rohanást jelent, mert egyszerre két-három előadás is van egy nap. Nekem is idegfeszültség, ugyanakkor a színészeknek, színésznőknek is, és kölcsönösen meg kellett értsük egymásnak a fáradtságát és az idegkimerültségét. Ők is észrevették, hogy most már ezt nem bírom tovább, és besegítettek a munkámba. Reméljük, hogy a hátralevő napok most már gördülékenyebbek lesznek, mert belejöttünk ebbe a ritmusba, meg hát a vendégtársulatoknak a nagy része lement. Még hozzátenném, hogy nagyon sokat számít, ha valaki egy idegen nyelvet tud, mert a spanyolokkal angolul lehetett beszélni, a franciákkal is angolul, annak ellenére, hogy nekik nem nagyon felelt ez meg, de azért megértettük egymást. Mikor este elbúcsúztunk a társulatoktól, akkor a mosolyukról és a köszönetekből azt éreztem, hogy meg voltak elégedve a munkánkkal, azzal, hogy például mint öltöztető, hozzájárultam az ő darabjuknak a jó lefolyásához.
szémanERózsa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése