Hány óra van... a színpadon (31.) – avagy nézünk, jó, jó, de látunk is?

A „tenger” három oldalról

Klein Noémi, joghallgató:
majorosCsilla: Egy izraeli előadást láttunk, amelynek a történetét két regény adta. Mennyire érezted összefüggőnek a sztorit?
Klein Noémi: Szerintem sikerült eggyé gyúrni. A mesélő erre nagyon rásegített, talán emiatt volt fontos szerepe a színpadon. Nekem tetszett ez a darab, át tudta adni az író stílusát, az ő regényeinek a világát.
mCs.: Olvastál már Amos Oz-t?
K. N.: Igen.
mCs.: Mi jellemzi az ő világát?
K. N.: Eléggé depresszív, eléggé mai, és egyáltalán nem próbálja leplezni az aktuális társadalmi szokásokat, tehát mindent tükörben mutat meg, és nem torzít semmin.
mCs.: És ez az előadás ezt a világot láttatta?
K. N.: Szerintem tökéletesen, nagyon konkrétan, és egyenesen. Mondjuk kicsit polgárpukkasztó volt.
mCs.: Ilyen a mai zsidó társadalom, amilyennek ma este a színpadon láthattuk?
K. N.: Rengeteg nagyon vallásos ember van, mindemellett egy eléggé szabadelvű ország Izrael. Igen, ilyenek.


Bogdán Zenkő, teatrológus hallgató:
mCs.: Nem tudom, ismered-e az izraeli irodalmat és színházat... Szerinted reális képet nyújtott az előadás a mai zsidó társadalomról?
B.Z: Sajnos nem ismerem az izraeli irodalmat, ezt daliásan vállalom, viszont valamennyit tudok az ottani társadalmi helyzetről, természetesen csak mediatizált dolgokon keresztül. Bennem is felmerült ez a kérdés, hogy mennyire reális ez a kép, ez a vidámság, ez a szeretet, amely áradt ebből az előadásból. Úgy gondolom, hogy ez a reálisabb, tehát az, amit nekünk közvetítenek, hogy ott mindenki ellenséges, mindenki meg van nyomorítva valamilyen szinten, az kevésbé valószínű. Néha elgondolkodom azon, hogy például rólunk mit közvetítenek Amerikában, mert mi sem a kanálisban lakunk... Nekem nagyon jólesett ez az előadás, főleg azok után, hogy az elején a rendező magyarázkodása nagyon megijesztett, nem értettem, miért mondják el nekem, hogy mi történik majd a színpadon, valami teljesen kiábrándítóra számítottam. Azt hiszem, ez az az előadás, ami meg tudja szerettetni veled az embert.
mCs.: Érezted azt a depresszív hangulatot, amiről a rendező beszélt, tehát egy rákos anya halála okozta fájdalmakat?
B.Z.: Szerintem nagyon kedves formában beszéltek a halálról, az elfogadásról és a gyászról. Hála Istennek, még nem voltam abban a helyzetben, hogy ezt végig kelljen futtatnam magamban, még nem ismerem a gyász fogalmát olyan mélyen, de szerintem egy ilyen formában lehet legitimen beszélni erről.

Győrfi Kinga, nyelvész:
mCs.: A ma esti előadás története két regény összemosásából lett. Érthető volt?
GY.K.: Ha lett volna történet... De szerintem itt nem volt.
mCs.: Mi hiányzott?
Gy.K.: Nem tudott mondani semmit, nem volt koncepció arról, hogy mit akarna üzenni, vagy kifejezni. Az a véleményem, hogy gondolatok, mondanivaló nélküli üres, öncélú formamutatvány volt.
 majorosCsilla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése