„Yvonne domesztikálása”
(Visky András, szakmai beszélgetés)
Megtudtuk az alábbiakat: Bocsárdi László számára meghatározóvá váltak a lengyel színdarabok, mert a századközép életérzését elemelten közvetítik számára. Eddigi pályája során három lengyel szerző szövegét is megrendezte. Ugyan régóta foglalkoztatta az Yvonne, de csak nemrég érezte úgy, hogy társulata elérkezett ehhez a pillanathoz.
Rendezőként fontos kérdés számára az ártatlanság elpusztítása, kiirtása a világból. Visky András rákérdezett, hogy létezik-e egyáltalán ártatlanság.
A rendező néhány másodperc után azt válaszolta, hogy ha tisztán nem is létezik, de vannak személyek, akik hordozzák magukban. Ilyen a női princípium kérdése, mint a tisztaság, az erény jelképe.
(Megjegyzem, a továbbiakban több olyan dolog is elhangzott a két beszélő(férfi)től, melyek többértelműek lehetnek a nők helyzetére vonatkozóan. Ezek közül nagyon önző módon két gondolatot emelünk ki az kedves olvasó számára: „Felbomlanak az egyensúlyok” – Bocsárdi László –, és „Ma egyre inkább megsemmisítjük a nőt. Kemény világ felé haladunk” – Visky András.)
Bocsárdi rendezéseit végiggondolva gyakran előfordul bennük egy olyan alak, aki képes összezavarni a világot. Visky szerint ez mindig a testtel függ össze; a test pedig egy fontos színházi kérdés, hiszen a színpadon mindig konkrét figurák jelennek meg. Yvonne figurájának megalkotása tehát megkerülhetetlen kérdéssé válik. Bocsárdi László megoldásából azt látjuk, hogy kényelmetlen, borzalmas figura, akit „szeretnénk megölni”. Aszexuálissá válik, fiúként is megjelenik, majd egy erős figyelő tekintet marad.
Bocsárdi a munkafolyamat elején annyit tudott, hogy Yvonne torzszülött – elhangzik a szövegben –, paradox módon szent és szerencsétlen egyszerre, de csak az előadás végén derül ki, hogy egy csúnya-szép nő. Biztos volt abban, hogy nem akar jelképet teremteni, hiszen csak a változásban lévő lények élőek. Ezért volt fontos számukra, hogy emberi mivolta folyamatos átalakulásban legyen. De ez egy groteszk szövegben kockázatos...
Két fontos hitvallás is elhangzott a beszélgetésen, mindkettő emberien színházi.
Bocsárdi László minden munkájában megpróbálja egy-egy pillanatra felmutatni azt a bizonyos „másik világot", melyet csak a mi világunkon keresztül tudunk megálmodni magunknak. Fontosnak tartja, hogy ezek valóban csak pillanatok legyenek, hiszen a néző számára akkor válik világossá, mit látott, ha már megfosztották tőle. Ha le tudnánk mondani az Énről, közelebb kerülhetnénk Istenhez, de erre nem vagyunk képesek. Fülöp anyja mondja ki: „mindig fölfele törj, sosem lefele": próbálja eltávolítani fiát a valóságtól.
A fiú nem érti a felnőtt társadalmat, hogy miért kell úgy éreznie, ahogy ők, miért nem érezhet úgy, ahogyan ő szeretne. „De hogyan is érzek?!”
A Fülöpöt játszó Mátray László gyermekien szép egyszerűséggel beszélt élete és szerepe nemtalálkozásáról. A próbafolyamat alatt jött rá, hogy nem volt kamaszkora. Úgy érzi, egy kicsit megőrült, mert túl komolyan vette a szerzőt, és a rendezőt. Másfél hónapig sár nélkül próbáltak, mióta sár van, idétlennek érzi magát. A hamleti párhuzam különösen elbizonytalanította.
Be kell vallanunk őszintén, hogy az alkotók nem nagyon kaptak visszajelzést. Visky András mindjárt a beszélgetés elején többször elismételte, hogy „nagyon szép előadást láttunk”, mely mondat dramaturgiailag hamar kifullad. Majd a közönség tapsáról beszélt...
De egyetlen néző sem szólt hozzá. Nem voltak kérdések.
Minden beszélgetést személyes ügyként kellene kezelnünk. Különben olyan domesztik marad.
vargyasMárta
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése