Hány óra van... a szakmai beszélgetésen (2.) – avagy diskurálunk, jó, jó, de miért?

Bábel tornya s játszma vége

Az Abadía társulat előadásának megbeszélése késve kezdődött a társulatvezetőjük kolozsvári adventure-einek köszönhetően, de vagy két telefon – o maşină vă rog la Hotel City Plaza – , Gómez taxiba be, aztán – he jumped in the discussion.

– Milyen nyelven folyik majd a beszélgetés? – kérdezték többen is a fülhallgatók láttán, de mindenki semleges választ kapott: ez majd csak közben derül ki. A bevállalósabbja ennek ellenére is besűrűsödött a Tranzit Ház szűkösen is barátságos terébe.

A beszélgetés legérdekesebb aspektusa mindenképp a bábeli zűrzavar volt. A beszélgetést vezető Tompa Gábor magyarul, románul és angolul kezdte a kérdezősködést, a társulatvezető angolul kezdte válaszát, majd spanyolul folytatta, a fordító lány spanyolról románra váltott, George Banu románul indította mondandóját, majd mégis franciául fejezte be, erre Gómez válasza szintén franciául érkezett, aztán rövid összegzés a párbeszédről románul, és így tovább angol, francia és román kérdésekkel. Hogy a fülhallgatóban a fordítás végül milyen nyelven folyt, nem tudom, de ami engem illet, elég jól elboldogultam a zavarban (szerencsésebbnek mondanám a spanyolul vagy franciául tudókat, „szerencsétlenebbnek” a románul nem tudókat).
              

A társulattól megtudtunk egyet-s-mást a munkafolyamatról, például hogy Krystian Lupa rendező a legtöbb időt a szöveg boncolgatásával töltötte. Olyan mély benyomást tett a társulatra a rendezővel való munka, hogy szinte krisztusi módon elkülönítik a Krystian előtti és Krystian utáni időszakot a társulat életében.
Elmondásuk szerint a rendező legfőbb szempontja a „Beckett-Mania” ellenében megalkotni az előadást, azaz a hagyományosan beckettinek mondott értelmezések és színpadi megoldások kiforgatásával, elcsúsztatásával állítani színpadra a drámát. Ezzel a felfogással magyarázták Clov „nővé vedlését”, Hamm lebénulásának és vakságának kérdésességét és a szülők megformálását (én személy szerint tennék ide egy kérdőjelet...). Szerencsé(m)re George Banu is felszólalt ennek kapcsán, és felhozott egy párizsi előadást példaként, ahol „rózsaszínben” rendezték A játszma végét. Ehhez képest – piesa nu este prostituată!
Talán Clov női mivolta körül folyt a legtöbb vita, mindenki a jelentésbeli változásokat és a választás okát kutatta. A Godot-ra várvá-val párhuzamot vonva (ahol tudatosan nem jelenik meg női szereplő, hogy a szerző kiiktassa az evolúció, a szaporodás általi menekvés lehetőségét), a világ jövőjének reményével hozták kapcsolatba, hogy miért Susi Sánchezre esett a választás.

A rendezéssel kapcsolatban szóba került még a helyszín kérdése, amit valamiféle tengerparti bunkerként neveztek meg közösen a beszélgetés résztvevői, de a társulat kiemelte, hogy a rendezőnek nem volt szándékában konkrétan beazonosíthatóvá tenni a helyszínt, csak a Beckettre ható II. világháborúra és a hidegháborúra tett ezzel utalást.

A szereplők taglalásának eredményeképp 2:2-s végeredmény született: Nell és Nagg mindenképp pozitív alakok, velük ellentétben Clov, de főleg Hamm valamiféle hatalomjátékot játszó, őszintétlen alak. – A színészek szerepeket játszanak, de ezek a szereplők egyben színészek is. Minden cselekvésük, reakciójuk megkérdőjelezhető – valahogy így szólt Gómez válasza, már nem tudom, épp milyen nyelven. Mindkét szereplő „hazudik”, de a legösszetettebb karakter mégiscsak Hamm. – A többiek biztosan nem tudták volna eljátszani – jegyzi meg mosolyogva a Hammet alakító Gómez.

A beszélgetésnek hirtelen vége szakadt, így az előadás időkezeléséről például (ami véleményem szerint a legproblematikusabb) nem esett szó, ironikus módon pont időszűke miatt.

demeterKata

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése