Nincs is történet, nem látsz semmit
Gergely Zsuzsa:
Bevezettek a sötét hálóterembe, megkaptam a kispárnámat, a kis pokrócomat, elhelyeztek az ágyon, jó éjszakát kívántak, és azt mondták, hogy engedjem el magam. Ezt tettem, mert nagyon rendes néző vagyok. Elkezdődik (folytatódik). Nem hallod, és nem látod, hogy mi történik körülötted, csak egyesek esnek a te hallótávolságodba, zörejekből és azon keresztül, hogy ők mit mondanak, tudod leszűrni, hogy miről is szólhat az egész. A körülöttem lévő színész egyszerűen csak szavakat ismételgetett: „menni”, „létezni”, „pihenni”, „elfáradni”.
Kíváncsi voltam, hogy vajon mással mi történik. Két ember közé beült egy lány, és egy hosszú történetet mesélt, de szinte semmit nem hallottam belőle. Hallasz verekedést a hátad mögött, valamit ünnepelnek, ásítoznak a paraván mögött, csoszognak, ezek még eljutnak hozzád, de a külön történetek nem. Nekem lett egy férfim, aki eljött hozzám, és azt mondta, hogy nagyon sajnálja, hogy így történt, de el kell mennie, bocsánatot kért, hogy ne haragudjak rá, és én nem tudtam, hogy be kell-e lépnem abba a szerepbe, megint a rendes néző lettem, megsimogattam az arcát, mondtam: ha el kell mennie, akkor menjen. Lehet, nem kellett volna, nem tudom... Megszorítottam a karját, és beléptem a játékba, mintha érteném, hogy miért akar elmenni. Aztán egy adott pillanatban kaptunk egy-egy fülhallgatót, és ahogy én összeraktam, két különböző történetet hallgattunk. Volt, akinek egy női hang beszélt, ezt egész halkan a háttérben hallottam. Nekem megint egy férfi jutott, ennek örvendtem, mert végtelenül kedves férfihang volt, és arról beszélt, hogy rosszul van vagy rosszul vagyok, ez eldöntendő, hogy önmagáról harmadik személyben beszélt-e vagy rólam. Mentőt hívtak, próbáltak feléleszteni, nem sikerült, tehát valószínűleg meg fogok halni, és akkor a meghalásról, a kiüresedésről volt egy nagyon szép filozófiai történet, majd csend. Remélem, hogy jól hallottam, mert az az igazság, hogy végtelenül kellemes érzés volt, álom és ébrenlét között mozogtam. Fáradt voltam, de nem aludtam el, ellenben vannak olyan mondatok, amelyeket elveszítettem. Nagyon váratlanul ért véget, de úgy emlékszem, azt mondta a hang, hogy nem fogok meghalni, hanem ebben az ürességben fogok tovább élni. Ezt lehet, hogy valaki felül tudja írni, talán nem pont így történt... No, de ezzel vége is volt az előadásnak, úgyhogy felhúzhattam a cipőcskémet. Kimentem, és kaptam egy pohár pezsgőt, elszívtam három cigarettát, nem voltam szomorú, nem voltam letaglózva, olyan volt, mintha látogatóban jártam volna valahol. Az első benyomásomat felülírták, mert először, ahogy bevitt a férfi (én mentem be elsőnek), azt kérdeztem, én vagyok-e az első páciens a kórházban – merthogy azt hittem, kórházba léptem. De nem volt annyira vakító fehér, annyira rideg minden. Egyedül voltam, ugyanakkor törődtek velem. Tudtam, hogy vannak emberek, akik szeretnek vagy értem fognak dolgokat tenni, közben meg magányos is voltam, mert nem volt kapcsolatom sem más ágyon fekvőkkel, sem a külvilággal. Úgyhogy ez olyan érdekes „magány/nem magány”-,„halál/nem halál”-történetté állt össze bennem. Szerettem. Nem mondanám, hogy olyan nagy dolog, ami bennem történt, tehát nem volt hű, de mekkora történet, ami összeállt, hiszen szinte nem is volt történet, valóban egyfajta happening volt, és mindenki azt szűrheti le belőle magának, amit óhajt, de valahogy jó érzéssel távoztam, jó napom lett tőle.
______________________
Anca Măniuţiu:
Ez nem is színház, inkább performansz. Egy francia kolléga azt mondta, a színházi konvencióhoz való viszonyunkat vizsgáltatták felül velünk.
Szokatlan helyzetbe hoztak minket: ágyba fektettek. Ez egyeseknek a biztonság, másoknak a készenlét, egy másfajta figyelem lehetőségét adta meg. Először is: furcsa a testhelyzet, a vízszintes pozíció színházban, az érintkezésünk is ezzel a tárggyal, az ággyal. Azért sem a kényelem érzését közvetítette elsősorban, mert kórházi ágynak tűnt, ezzel inkább drámai hangulatot teremtett. Eszedbe juttatta a betegség időszakát, amikor minden elemi szintre süllyed. Igaz, hogy a horvát művészek mindent megtettek azért, hogy jól érezzük magunkat: egy percig sem gondoltunk arra, hogy erőszakos esemény történhetne velünk. Az ágyban-lét bensőséges hangulatot is kelt: hiszen egyedül, esetleg a kedveseddel, a gyerekeddel szoktál így feküdni.
Az nagyon érdekes az egészben, hogy valójában magadra vagy hagyva. Az történik meg veled, amit te akarsz.
majorosCsilla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése