Kantor-felfed(ez)ők
Lehet, egyedül vagyok az érzéssel, de mindig nagy csodálat és irigység fog el, ha valaki olyat ismerhetek meg, akinek személyes kapcsolata volt egy általam nagyra becsült alkotóval. Tadeusz Kantor sokunknak annyira fantasztikus, hogy már-már hihetetlen, hogy valaha is létezett ilyen ember. Értsük jól.
Kantorral én is közvetlen kapcsolatba kerülök, valahányszor látom az előadásaiban. De tegnap a Tranzit Házban olyan emberek között szólt újra róla a nap, akik személyes viszonyban voltak vele.
George Banu többek között mesélt a próbáról, amin részt vett, mesélt Kantor képzőművészetéről, különböző korszakairól, őt befolyásoló nagy „színházelmészekről”, a Halott osztály című előadásáról, mint nagy fordulópontról, majd a Grotowski és Kantor között levő viszonyról – különbségekről, hasonlóságokról. Kiderült a beszélgetés alatt, hogy mindkét alkotó az orosz kultúrából, hagyományokból merített. Király Nina részt vett néhány Kantor-előadáson, próbákon, így mesélhetett nekünk az emlékeiről (nem is tudja, milyen kincseket osztott meg). Ezen kívül Anca Măniuţiu is felszólalt, aki a Gordon Craig és Kantor közti összefüggésekről és összefüggéstelenségekről beszélt egy nem túl közismert Kantor-manifesztum alapján. Történt mindez Visky András vezetésével. A kerekasztal körül ülők jól eltalálták, hogy mi kell egy Kantor-beszélgetéshez. Kantor pedig a háttérben kivetített képen követte az eseményeket.
Írás közben furcsamód néha konfliktusba kerülök a szavakkal. Nem tudom, jelen vagy múlt időben írjak – most történetesen – Kantorról. Jogos lehet, mivel közelinek érzem, s talán azért, mert néha olyan emberek szólnak róla, akik meg is szólaltatják őt.
Sikerült?
Majd ismételjük meg.
siposKrisztina
Beszéljünk Kantorról
A színház kapcsán leggyakrabban a kortárs alkotókról beszélünk. Pedig Kantor nem a múlté, nagyon is kortárs. Nem kell évforduló legyen ahhoz, hogy Kantorról beszéljünk. A vasárnapi kerekasztal beszélgetésen olyan emberek szólaltak meg, akik személyesen ismerték a lengyel rendezőt, és úgy tudtak beszélni róla, hogy nagyon közel hozták a jelenlévőkhöz. Azt hiszem, a beszélgetés után az is, aki életében nem látott Kantor-előadást, hazament, és kutatott utána.
Azt hiszem, most kezdünk felnőni Kantorhoz. Kezdünk megérni ahhoz, hogy beszélni tudjunk róla. Ahhoz, hogy megismerjük, nem elég csupán az előadásait nézni és olvasni róla, hanem olyanokkal kell beszélni a munkáiról, akik ott voltak mellette. George Banu szerint Kantor animátorként volt jelen az előadásaiban. Ő keltette életre az előadásokat, hiszen az ő biográfiáját tükrözték. Kantor hiányával az előadás az önéletrajz jellegét is elvesztette.
Király Nina, aki Kantor színházának, a K2-nek munkatársa volt, igazi művészként, mindenhez értő mester-emberként emlékszik vissza a rendezőre. Olyan ember volt, akinek a keze munkája meglátszott az előadás minden elemén, a rendezéstől a díszletig (konkrétan: jelmezt is varrt). A K2 egy kísérleti tér volt, egy műhely, ahol a mesternek sikerült megvalósítania azt, amiről Mejerhold és a konstruktivisták álmodtak. A zenére, vizualitásra, mozgásra fektette a hangsúlyt, és hitt a szó cselekvő képességében. Társulata festőkből, tanárokból állt, kevés színész volt köztük, de Kantort ez cseppet sem korlátozta.
Kantor színházát a halál színházának szoktuk nevezni, örökösen a halálról gondolkodott előadásaival. A Ma van a születésnapom volt az utolsó. Ebben az előadásban Kantor már nem volt annyira jelen, már nem vezényelte az előadást, a halál vezényelte őt, hiszen érezte annak közelségét.
bodorEmőke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése