Hány óra van... a színpadon (15.) – avagy nézünk, jó, jó, de látunk is?

Már megint Verespatak

Majoros Csilla, diák:
Olyan sokat tudunk a verespataki helyzetről, mégis igen keveset. Kíváncsi lennék, hogy azok közül, akik kiselőadásokban beszélnek arról, hogy mi folyik ott, hányan jártak egyszer is azon a megtört településen. A tegnap esti élmény nem kiselőadás, hanem egy tényekkel, dokumentumokkal alátámasztott produkció. A színészek és rendezők ellátogattak Verespatakra, megkérdezték az ott élőket, kutattak, megalapozták az előadás valóságtartalmát, mert erről szól a dokumentarista színház. Láthattuk, hogyan teszi tönkre egy család életét az a hezitálás, hogy „eladjuk, vagy nem adjuk el a házat”, láthattuk, hogy hogyan változnak meg emberi ígéretek a haszonszerzés miatt, illetve hallhattuk, hogy mi a probléma történelmi háttere. Nagyon szeretem ezt az előadást, mert kívülállóként lát rá erre a helyzetre, és emiatt tud ironikusan viszonyulni. Azokon a dolgokon is nevetünk, amik a húsunkba vágnak, mert a nézőpont eltávolít, kiemel a valóságból. Kacagunk, de közben érezzük a probléma súlyosságát.

Bogáti Ákos, zenész:
Mindig is szerettem az ilyen tematikájú darabokat. Verespatak – mondhatni – már a csapból is folyt és folyik („-patak”-ként), kellett már egy ilyen darab, egy ironikus megfogalmazás.
Az előadás jobban meglepett, mint gondoltam. Szerencsém volt egy nyilvános főpróbához, ahol egyetlen jelenetet láthattam ízelítőként, emiatt még jobban vártam, hogy lássam a teljes darabot. Először meghökkentem azon, hogy a multikulturalitás zászlaja alatt a Székely Himnuszt románul kellett énekelnünk vezényszóra, vagy éppen a Román Himnuszt magyarul... Fura, hogy épp ez a jelenet maradt ki, amit sajnálok, mert a görbe tükör így kicsit életszerűbb s szelídebb lett a kigondoltnál. Megértem, hogy esetleg tartottak attól, hogy páran felhördülnek, de szerintem éppen az lett volna a jó. A fejemben azért megmaradt a kimaradt jelenet is, napok óta kacagunk rajta az ismerősökkel... „Un pumn de secui macină ca stânca” – hogy azért ez se maradjon ki. :)


Fotók: Biró István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése