Josef K. asztalánál
A horvát Shadow Casters társulat trilógiájának utolsó, Process_In_Progress című előadása a kafkai életmű „örökös tagjának”, Josef K.-nak a perét mutatja be. A rendező-színész szokásos bevezető beszéde után Josef K.-t védtelenül feltálalt állapotban találjuk az asztalon, az előadás kvázi-nyitó képében. A nyomozók épp lecsaptak rá. Kiszolgáltatottságát növeli a kamerák jelenléte, amelyeken keresztül felnagyítva megjelenik a háttérben a szereplők arckifejezése. Nem bujkálnak a kamerák elől, sőt, szándékosan farkasszemet („bárányszemet”) néznek velünk.
Josef K. nem csodálkozik a magánszféra-vesztésen. Hiszen nincs stabil önmaga. A háromszereplős előadásban a perbe fogottat – és a többi szereplőt – rotációs rendszer alapján minden jelenetben más-más testesíti meg. Sorsa azonban ugyanaz marad. Végig.
Senki nem csodálkozik, mindenki köznapi hangnemet használ, mintha csak a konyhaasztal körül beszélgetnének. A mindenkori Josef K. és a mindenkori másik két szereplő úgy tárgyal a perről, akár egy köznapi, megbeszélni való témáról. Nincs ijedtség, sem kétségbeesés. Nem mutatkozik meg semmilyen szélsőséges érzelem, kivéve az ostorozást leképező jelenetekben, amelyekben a színészek mozgóképes effektektől kísért rohangálása álombeli, szürreális hangulatot teremt. Ez azt a feltételezést látszik megerősíteni, hogy a történések mintegy álomban zajlanak. Josef K.-nak a vád elleni reménytelen harcát (inkább: téblábolását) is tehát az álmokban fellépő tehetetlenség járja át és burkolja be.
Az utolsó jelenetek egyike megadja az előadás keretét: a mindenkori K. egyre hangosabb kiabálásra ébred. Így ébred rá a valóság rémeire. Egyszer mindenki ráébred arra, hogy a valóság semmivel sem lesz megnyugtatóbb az aktuális helyzetnél. Az már hús-vérre megy.
Az előadás végén azt látjuk, hogy a szereplők 3 kést adogatnak egymásnak. Majd lerakják, és a kezdeti K. a fejét közéjük rakja, majd felébred.
Készüljünk fel: egyszer mi is kések között ébredünk.
bakkÁgnes
---
Igaz, hogy nehéz volt követni egyszerre a feliratot is és a színpadon zajló történéseket is, arról nem is beszélve, hogy sokszor jócskán elcsúszott az írott szöveg a beszélthez képest, ennek ellenére végig tátott szájjal bámultam a színpadot.
Josef K. történetét ismerjük, persze nem jelenetről jelenetre, de ez épp elég volt nekem ahhoz, hogy ne vesszek el az előadásban. A három színész szinte mindenféle eszköz, jelmez és díszlet nélkül keltette bennem azt az érzést, ami az egész Kafka-művet áthatja.
A színpad különböző pontjain elhelyezett kamerák eleinte teljesen fölöslegesnek tűntek, de később olyan kép-kollázsok jöttek létre belőlük, amelyek segítenek még inkább megteremteni ezt a feszült légkört. Az egymásra vetített közeli felvételek az arcokról, az asztal lapjáról, az asztal alatt gubbasztó valamelyik szereplőről vagy épp kezekről teljesen kiegészítik a színészi játékot.
Nagyon szerettem a három színészt, akik felváltva játszták K. urat. Őszintének és erősnek hatott játékuk a szinte üres színpadon. Semmi meglepő, nincs „naaagy újítás”, semmi cicoma, semmi fölösleg, csak egyszerű és nézőbarát játék. Nagy taps nekik.
demeterKata
Fotó: Biró István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése