Lüszisztraté négyszer
Pap Zakor Ilka, egyetemista:
Hogy van-e a mai világban a szexualitásnak ekkora szerepe? Nem hiszem, hogy ezek a dolgok sokat, és markánsan változtak volna korról korra, csak mi másképp fejezzük ki, ugye a szólásszabadság miatt. Szerintem ez a darab túlzottan vulgáris volt, sokszor funkciótlanul az, elsősorban ez volt a bajom vele.
Próbálom magam kivonni a világnak ebből a részéből, mert szerintem ez elég primitív része a világnak, és jelzem, nem azért, mert jelen van benne a szexualitás, hanem azért, mert így kerül kifejezésre.
A díszlet jó volt, a jelmezek és a színészi alakítás már kevésbé. Összességében azt mondhatom, hogy nem tetszett, nem tartom jó előadásak.
Bíró Krisztina, színészhallgató:
Hogy milyen érzés volt elsőéves színisként szerep-felkérést kapni a KÁMSZ-tól? Nagyon örültem. Ez megtiszteltetés, és egyben megpróbáltatás is volt számomra, hogy végre egy igazi nagy színpadon, igazi színészekkel játszhatok. Be kell vallanom, kicsit el voltam szállva.
A próbákon jó volt együtt dolgozni egy igazi rendező keze alatt. Sajnos az egyetemen nem nagyon adódik esélyünk arra, hogy nagyszínpadi rendezőkkel dolgozzunk. Jó tapasztalat volt.
Szerencsére augusztusban kezdődtek el a próbák, a bemutató pedig október 8-án volt, tehát nem kellett mellőznöm emiatt a tanórákat.
Napi hétórás próbafolyamatok voltak, és számomra az jelentett sokat, hogy profi színészekkel dolgoztunk. Próbáltam összelopkodni minden számomra hasznos információt, csupa szem és fül voltam. Rengeteget tanultam.
Andor Norbert, televíziós szerkesztő:
Elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy az eredeti szövegben is kimondódnak a dolgok. Szerintem ez nem zavaró, addig, ameddig ez nem túl sok. A meztelenség sem zavaró, ha oka van annak, hogy a színpadon megjelenjen, ugyanígy a trágár nyelvezet sem zavaró.
Hogy itt megvan-e a funkciójuk? A sztorit szerintem nem lehetett volna másképp elmondani, mint ezekkel a szavakkal, sokkal jobban helyük volt a színpadon, mint hogyha körülírással, vagy eufemizmusokkal próbálták volna kifejezni ezeket a dolgokat.
Az előadás ettől erőteljesebb lett. Azt már nem tudom, hogy egyes nézőkből ez mit váltott ki, felháborodtak-e vagy sem. Nekem tetszett. Valószínű sokan prűden viszonyulnak ehhez, de 2010-ben élünk, ne feledjük el.
majorosCsilla
---
Az előadás jó pillanatait félretéve röviden arról szeretnék beszélni, hogy miért nem működik számomra a Lüszisztraté.
Több regisztert látunk egymás mellett a színészi játékban és a díszletben, amelyek nincsenek viszonyba állítva egymással. A tragédia és a komédia játéknyelvei elbizonytalanítják a nézőt a műfajiságot illetően, de ezt az előadás nem használja ki, nem dolgozik belőle tovább. (Mondjuk, épp ezt az ötletet nehéz is lenne továbbvinni, mert a háborús probléma komolyságának és a lázadás komikumának külső, formai szembeállítása épp a történet ellentmondásosságát számolja fel, annak a lehetőségét, hogy megérezzük a komédia véresen komoly tétjét).
A díszletben is megjelenik a kettősség: a realista bérházi udvarbelsőből egy steril, modern színházi tér nyílik, ami a nemek szerint elhatárolt világokat teszi láthatóvá, ám a köztük lévő vizuális és történeti törést, különbséget a két világ közti közlekedés nem hozza játékba.
A legnagyobb gondot az általánosan működő jelzésszerűség okozza.
Rendkívül erős helyzet, hogy a nők makacsul harcos pártba tömörülnek, ennek ellenére nem érthető a problémájuk, mert arctalanok maradnak, akár a férfiak. A szöveg és a jelmez jelzik persze, hogy a nők csoportja nem homogén, van itt anya, fiatal, özvegy és prostituált, azonban ezek a minőségek külső elemekben és nem viszonyszerűen jelennek meg.
Nem saját, de pontos példa arra, hogy miért problémás a művészetben az általános beszéd. Ha azt mondom: „felnőttem, ez milyen tragikus”, legfeljebb közhely. Ezzel szemben az, hogy „nem fér már bele a fenekem a játszótéri hintába”, kinyitja a fülünket, mert értjük, hogy a személyességen túl közös dologról beszél. Már amennyiben van fenekünk.
vargaAnikó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése