Mocskos kézzel
Alig kezdték árulni a jegyeket a fesztiválra, a Woyzeckre már nem volt. Csodával határos módon a workshoposok közül mégis jó néhányan bejutottunk. Másnap Pavis úgy gondolta, erről az előadásról csak úgy lehet beszélni, ha mindenki meg tudja nézni, és akinek sikerült bejutni, annak sem árthat még egyszer látni a Nagy József-előadást. Így szerdán reggel azzal kezdtük a workshopot, hogy megnéztük együtt a felvételét. Ezzel eltelt valamivel több, mint egy óra, a hátralevő (meglehetősen szűk) időben próbáltuk elmondani a legfontosabb dolgokat a látottakról.
A mozgás- (vagy tánc-)színházat nem lehet a szokásos eszközökkel elemezni. Kinesztetikusan kell megközelíteni, a testünk által. Ezért beszéltünk egy nappal korábban a kognitív értelmezési módszerről.
Az előadásban felismerhetünk elemeket a Büchner-műből, de a jeleneteket nem lehet tisztán megkülönböztetni egymástól. Minden egyszerre van jelen, emiatt a gyilkosság sem kap akkora szerepet, szétszórtan megtalálható az előadás egészében. Nincs linearitás, ok-okozatiság, ahogy a drámában sincs. A darab hangulata is megmarad, nagyon woyzecki előadást láthattunk. A szereplők hasonlítanak egymásra, ugyanabból a belső anyagból vannak, bárki lehet Woyzeck. Pavis felhívta a figyelmünket arra, hogy vigyázni kell, nehogy túlértelmezzük a szimbólumokat, de elmondta, hogy szerinte az, hogy a fülbevaló az almában van, a hűtlenség metafizikus bizonyítéka, ugyanis a Teremtéshez köthető. Sok szimbólum van az előadásban, szinte bármit lehet szimbólumként értelmezni, de nem kell mindenre magyarázatot találni. Nem a dekódolás a fontos, hanem a mocsok, a sár megtapasztalása. Beszéltünk a testről, arról, hogy mennyire nyers, csiszolatlan, masszív, groteszk (és egyéb hasonló jelzők), de ugyanakkor húsból van, ehető (akár a szalámi, tette hozzá Pavis mosolyogva). Ezeknek a testeknek a mozgása nem folytonos, ritmusa lassú. Ennek kapcsán Pavis Decroux-t említette, aki szintén ilyen mozgással dolgozott. Számára fontosak voltak a szünetek, a testtartások, a pózok, és Nagy József is ezt a típusú mozgást használja.
A mozgás és a mozdulat közötti különbségről is szó volt. Mozgás egy testnek a térbeli helyváltoztatása. A mozdulat pedig az elemek elmozdulásának a módja. Megtudtuk, hogy létezik shadow movement (melynek lefordítására nem vállalkozom). A kifejezés Rudolf Labane nevéhez kapcsolódik, és olyasmit jelöl, ami a szándékos mozgást kíséri, például a szem vagy a kéz rezdülése. A gesztust nem határoztuk meg pontosan, csak annyit mondtuk róla, hogy az ember sajátossága, mozdulatra viszont egy gép is képes. Az előadás szereplői látszólag mechanikus mozdulatokat visznek véghez, de a tekintetükben látszik, hogy éreznek, ezek a mozdulatok tele vannak érzelemmel. Így jutottunk el Mejerholdig, aki szerint a mozdulat muzikális, a test mozgását a zenéhez lehet hasonlítani.
Végül kitértünk az előadás taktilis jellegére. Minden az érintéshez kapcsolódik az előadásban, a szereplők esznek, formálják az agyagot, összezúzzák az almát, az előadás arra kötelezi nézőjét, hogy benne legyen ebben a mocskos világban, bemocskolja a kezét.
avramLaura
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése