Reggeli suttogások…
Patrice Pavis workshopjának negyedik napja a Suttogások és sikolyok című előadás elemzésével kezdődött. A fő kérdés természetesen a filmadaptáció problematikája volt, illetve az, hogy miként kerülhető meg, hogy ne állandóan a filmmel hasonlítsuk össze az előadást, és az elemzésben ne a filmelmélet szakszavait használjuk. Elemezte (pár résztvevő segítségével) az előadás részleteit, megoldásait. Kiderült, hogy az eddig látott előadásokon részletesen jegyzetelt, ma reggel egy idézettel is elkápráztatta hallgatóit. Arról is szó volt, mennyire tud magában élni a történet, és egyáltalán, hogyan tudjuk egy filmadaptáció esetében a mise-en-scѐne lényegét megfogalmazni.
Pavis nem tart szünetet, ezért a reggeli órák második felére lankad a figyelem. Pedig az elméleti rész sokkal nagyobb koncentrációt igényelne.
Az óra második felében megérdeklődte a résztvevőktől, hogy mennyire sikerült elolvasni az előző délután átküldött szövegeket (amelyek száma elég tetemes), majd rátért az elméleti részre. Előadáselemzési típusokat vizsgált meg közelebbről. A classical semiology metódus lényege, hogy az előadást „kintről” nézzük, a jeleket vesszük figyelembe, azokat elemezzük. A kognitivista elemzési mód lényege viszont, hogy a néző teste reagál az előadásra, figyeli, mi történik, azaz a freudi tudatalattit hagyja dolgozni. Az utolsó húsz percben Pavis az előadáselemzési módozatokról beszélt. De olyan részletességgel, hogy...
bakkÁgnes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése